Mi hajléktalanok a szociális munkásokat nevezzük szociknak. Magunkat pedig csövesnek, csövinek. A szocik a mi segítőink. Találó kifejezés, meglehetősen általános, megfoghatatlan. Néha persze úgy érezzük, ezek a segítők inkább hátráltatnak, akadályoznak, a terhünkre vannak.
Ahhoz hogy valaki szoci legyen főiskolát vagy egyetemet kell végeznie. Aztán az ott megszerzett tudás birtokában, jó esetben, képesek lesznek mások életét gyorsan, fájdalommentesen rendbe tenni.
A legtöbb szoci, vagy legalábbis azok akikkel eddig én találkoztam, kellemes, megértő, segítőkész ember. Persze itt is vannak félresiklott, idegesítő, feleslegesen fontoskodó önjelölt megmentők, akik elől többnyire futva menekül a sokat megélt hajléktalan.
A szocik többsége nőnemű és fiatal, esetleg középkorú. Férfiak jóval kisebb számban képviseltetik magukat a szakmában. Ennek oka talán a viszonylag alacsony fizetés és a stresszes munka lehet.
A szoci dolgozhat utcán, fapadon, fizetős szállón, melegedőben, vagy különböző segítő szervezetek irodáiban. Egyszóval ha hajléktalan vagy, nem menekülhetsz előlük.
A szoci egymagában nem képes senkivel sem csodát tenni. A csodához kell a csövi elhatározása, aktív közreműködése. Különben az egész munka csak egyfajta macska egér kergetőzéshez fog hasonlítani, ahol a szoci a csövi beidomításán munkálkodik, a csövi pedig a szoci állandó megvezetésével van elfoglalva. Ma már tudom, hogy ez mindenkitől rengeteg energiát vesz el feleslegesen. De hosszú út vezetett ennek a felismeréséig.
A szoci is ember, ebből következik, hogy nem minden csövit kezel egyformán. Van akit utál, van akit kedvel, és ez látszik is rajta.
